Fénytelen kép
Egész jó nap volt, aztán mindent beborított a sötétség. Szürkén bólogattak a meztelen faágak, és úgy éreztem, ködös tekintetét rendre rám emeli a reggel. Felhőtlen ég alatt sétáltam, bajszomon ragadt a pára, meg se töröltem. Dolgom épp nem akadt akkor sem, kötelességemnek viszont éreztem valamit, ezért a keményre fagyott sárutat nem hagytam el a mezőn (nem volt ösvény másik). Pedig láttam, hogy nyugaton arany sugarak melegítik a tisztást és a betont. Fotót csináltam róla, de előre mentem tovább (nem volt ösvény másik, mondom). Az fontos. A cél, eltökéltség, akaratból is csak az erős a jó. Járnék én ki ösvényeket, de sáros lesz a nadrágom szára. Persze, lecserélem. Megint fel, és megint le. Gondoltam, morogtam, aztán mindent beborított a sötétség. Se előre, se hátra. Szarban vagyok, a nadrágom szára is sáros már megint. Tapogatózok azért, hátha egyszer csak nem tudom előrébb tolni a lábam. Jó esetben koppan is majd egy nagyobbat. Ha nem, mondjuk az se baj. Nem. Sebaj. De azért állok
